Mielőtt mindenki azt hinné, hogy esős, viharos, komor nap volt.... Nem. Tisztázzuk! Nem minden szomorú vagy megrázó történet veszi kezdetét ezzel! Legalábbis az enyém nem így indult. Egy forró, kissé szeles nyáron történt, amikor elraboltak. És erről én nem tudtam. Nem tudtam ellenkezni, megvédeni magamat. Csak úgy simán átadtak egy idegen kezébe, aki felnevelt. Egészen 16 éves koromig. Igen, azért nem tudtam tenni semmit, mivel még csak 3 hónapos voltam.
De akkor kezdjük a leges legelejéről!
Egy szép, kissé szeles tavaszi nap volt, amikor megszülettem. A kórházban tartás okát nem tudtam (mily meglepő, újszülötten azt sem tudtam, hogy lány vagy fiú vagyok-e),de sikerült valakinek egy nyomós okot kitalálnia.
Éppen bátyám babázott velem,aki lassan túlzásba vitte ezt az egészet, ezért édesanyám kikapott kezeiből és az ő nagy, puha és védelmező kebleire hajtotta fejemet.
De ez sem tartott sokáig.
Bejött egy nővér, aki kivett anyu karjaiból. Gondolom édesanyámnak azt mondta, hogy eljött az alvás ideje, így ő útra engedett, hogy kipihenhessem magamat. A nő becsukta maga mögött az ajtót és elindult a kísértetiesen sötét folyosón. Elhaladtunk néhány hordágy, vértszállító kocsik, ebédlőbe siető nővércsapatok, siető orvosok, néhány kórterem, betegek, és... a csecsemő osztály mellett. Ahol ott volt a helyem a kisbaba közt.
De akkor kezdjük a leges legelejéről!
Egy szép, kissé szeles tavaszi nap volt, amikor megszülettem. A kórházban tartás okát nem tudtam (mily meglepő, újszülötten azt sem tudtam, hogy lány vagy fiú vagyok-e),de sikerült valakinek egy nyomós okot kitalálnia.
Éppen bátyám babázott velem,aki lassan túlzásba vitte ezt az egészet, ezért édesanyám kikapott kezeiből és az ő nagy, puha és védelmező kebleire hajtotta fejemet.
Bejött egy nővér, aki kivett anyu karjaiból. Gondolom édesanyámnak azt mondta, hogy eljött az alvás ideje, így ő útra engedett, hogy kipihenhessem magamat. A nő becsukta maga mögött az ajtót és elindult a kísértetiesen sötét folyosón. Elhaladtunk néhány hordágy, vértszállító kocsik, ebédlőbe siető nővércsapatok, siető orvosok, néhány kórterem, betegek, és... a csecsemő osztály mellett. Ahol ott volt a helyem a kisbaba közt.
Mielőtt kilépett volna velem a nagyvilágba, előtte jól betakart a pólyámba, és az arcomat is eltakarta, hogy ne csapjon meg majd a szél.
Ő előkapta fekete szájmaszkját,és fejébe húzta kapucniját, majd futásnak eredt.
Egy szűk utcánál lassulni kezdtek léptei,majd befordultunk egy alig észrevehető sikátorba. A szűk utca végén egy sötét ruhába öltözött nő az autónak neki dőlve várt rá. Vagyis inkább rám.
- Ő lenne az? - húzta lejjebb napszemüvegét, hogy jobban szemügyre vehessen.
- Igen. -adott át, mire hangos sírásba kezdtem.
- Kussoltassa már el! - dobott vissza. Pár perccel később már elnémultam és boldogan játszottam a nő hosszú fürtjeivel.
- A baba kislány, április 26-án született császármetszéssel. Makk egészséges,semmi rendellenesség. A neve Kim Eun Bi, a többi információt megtalálja ebben. -adott át egy kisebb noteszt és dossziét neki. - A szülők minden bizonnyal csak holnap fogják észrevenni a gyerek eltűnését, ezért még ráérnek, de jobb,ha mennek, még mielőtt bárki is meglátna minket! - lökte meg, majd az autója felé tolta.
- Tessék! Itt a pénzed!- dobott a lába elé egy nagy táskát, ami minden bizonnyal teli volt pénz kötegekkel. Azután hozzám fordult, becsatolt, majd ő is a kormány elé ült és elhajtottunk. Az út alatt én álomba szenderültem. A kocsi fékezésére keltem. Az idegen kivett a gyerekülésből, majd vékony karjaiban tartva megindult a ház felé vezető kis járdán. A kulcsot belehelyezte a zárba, lassan elfordította, majd lenyomta a kilincset és kitárta előttem a nagy ajtót.- Nos, megjöttünk picinyem! Üdvözöllek az új otthonodban!- adott egy nagy cuppanós puszit az arcomra, amit én hangos bőgéssel viszonoztam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése