Ez a rész picit langyoska lett, de ígérem, hamarosan jönnek az izgalmasabbnál izgalmasabb részek!😏 Kérlek, legyetek türelemmel, hamarosan hozom a következő részt! Addig is jó szórakozást kívánok ehhez a részhez!❤
Hadd meséljem el, hogy milyen volt az első hetem az új iskolámban.
Kissé szeles szeptember elseje. Ennél jobb nem is lehetne, amikor a szoknyát a szél felfújja, és betekintést nyújt a kíváncsi, perverz fiúknak.
Apu kitett az iskola előtt. Mivel már nagy voltam, nem kísért be, mint anno elsőben. Gyorsan megigazítottam félre állt szoknyámat. Bent megkerestem az osztálytermemet, ahol már volt egy- két ember, és elfoglaltam egy szabad padot. Elővettem a könyvet, amit még tegnap kaptam SuMin-tól, és belemerültem az "Így barátkozz idegen kutyákkal" című könyvembe. Igen,ebből következtethetünk arra, hogy rettentően félek a kutyáktól.
A csengő hozott vissza engem a Földre, és ekkor vettem észre, hogy már megtelt a terem hangosan neverésző, boldog diákokkal, akik már teljesen beleélve cseverésznek. Belépett a tanár, mire mindenki elfoglalta a helyét. Bemutatkozott, elmondta a fontos tudni valókat. Ezután kicsengettek. Kimentem a folyosóra az új barátnőmmel feltérképezni az iskolát. A büfében vettünk magunkat vizet, majd az osztálytermünk felé vettük az irányt.
-Szóval...-kezdett belemondandójába a tanárnőnk, közben gyorsan feljebb tolta a szemüvegét.- Ki szeretne csatlakozni a DIÖK-be? Olyan diákok jelentkezését várjuk, akik aktívan részt vesznek majd a gyűléseken, és akiknek ideje engedi, mivel ez egy fontos, időigényes munka.
Egyedül én tettem fel a kezemet, mivel én voltam az egyetlen, akinek vagy nem volt iskolán kívüli sportos vagy bármilyen más elfoglaltsága, vagy nem lakott a világ másik részén.
-Oh? Jó közel lakunk egymáshoz. Sőt, extrán közel!! - mondtam ámultam.
Következő nap meglepetésemre, az utcánk sarkában várt, fülében fülhallgatóval. Amikor eléggé közel értem hozzá, megböktem.
-Oh, szia!- nézett le rám, és eltette a telefonját a fülesével együtt.- Mehetünk?- mutatta meg 1000 wattos mosolyát.
- De aranyos vagy, hogy rám vártál! Persze, menjünk!- mondtam, mint egy öt éves. Úgy látszik, már kora reggel ki akar engem nyírni...
Apu kitett az iskola előtt. Mivel már nagy voltam, nem kísért be, mint anno elsőben. Gyorsan megigazítottam félre állt szoknyámat. Bent megkerestem az osztálytermemet, ahol már volt egy- két ember, és elfoglaltam egy szabad padot. Elővettem a könyvet, amit még tegnap kaptam SuMin-tól, és belemerültem az "Így barátkozz idegen kutyákkal" című könyvembe. Igen,ebből következtethetünk arra, hogy rettentően félek a kutyáktól.
A csengő hozott vissza engem a Földre, és ekkor vettem észre, hogy már megtelt a terem hangosan neverésző, boldog diákokkal, akik már teljesen beleélve cseverésznek. Belépett a tanár, mire mindenki elfoglalta a helyét. Bemutatkozott, elmondta a fontos tudni valókat. Ezután kicsengettek. Kimentem a folyosóra az új barátnőmmel feltérképezni az iskolát. A büfében vettünk magunkat vizet, majd az osztálytermünk felé vettük az irányt.
-Szóval...-kezdett belemondandójába a tanárnőnk, közben gyorsan feljebb tolta a szemüvegét.- Ki szeretne csatlakozni a DIÖK-be? Olyan diákok jelentkezését várjuk, akik aktívan részt vesznek majd a gyűléseken, és akiknek ideje engedi, mivel ez egy fontos, időigényes munka.
Egyedül én tettem fel a kezemet, mivel én voltam az egyetlen, akinek vagy nem volt iskolán kívüli sportos vagy bármilyen más elfoglaltsága, vagy nem lakott a világ másik részén.
-Köszönjük, Eun Bi, hogy felvállalod ezt a roppant nehéz feladatot az osztály nevében. Ma lesz az első gyűlés, kérlek, jelenj meg rajta. A klubban lesz, 14-kor.
-Értettem.
Iskola után részt vettem ezen a találkozón. Mindent szépen elmagyaráztak nekem, és nagyon boldogak voltak, hogy új tagok érkeztek, mivel így bővült a kis "családuk".
Éppen a táskámat dobtam a hátamra, amikor eszembe jutott, hogy a DIÖK teremben hagytam a telefonomat.
-Mi kell?- kérdezte nekem háttal az egyik klubtag.
- A telefonomat hagytam itt.-mondtam félénken.
-Igazán?- rendezte össze a kezében lévő papírokat.- Nem láttam itt egy telefont sem.- húzta fel egyik szemöldökét kérdőn rám tekintve.- Várjál, mi a számod? -elővette a mobilját, lediktáltam neki a telefon számomat, és megcsörgetett. Hirtelen egy kis rezgést éreztem meg a farzsebemben.
-Mi? Itt volt??- hitetlenkedtem, mire ő csak egy jót kacagott ezen.
- Hihetetlen vagy. -rázta a fejét, mire csak megvontam a vállamat. - Haza mész? -kérdezte, mire bólintottam.- Mi van, elvitte a cica a nyelvedet?- kuncogott.
-Te merre mész? -kérdeztem még mielőtt kiléptünk volna az ajtón.
-Arra.-mutatott jobbra a kapuból.
-Hm, akkor egy ideig egy úton megyünk.- mosolyogtam kínosan. Nem tudtam, hogy miről tudnánk majd beszélni.-Öhm...-törtem meg a csendett.- Te hanyadikos vagy?-kérdeztem.
-Végzős vagyok. És te?- kérdezte, majd elkezdtünk beszélgetni, vagyis inkább én hablatyoltam mindenről idegességemben.- Ah, ez az én házam. - mutatott egy kisebb kertes házra.
-Oh? Jó közel lakunk egymáshoz. Sőt, extrán közel!! - mondtam ámultam.
-A szomszédban laksz?
-Ja, neeem. Nézd, az a mi házunk.- mutattam.
-Wow! Jó nagy ház! -tátotta el a száját.
-Hát, igen.- vakargattam meg a tarkómat.
-Akkor... Én most megyek. Szia!-köszönt el.
-Bye-bye! -integettem, majd én is bementem a házamba.
Következő nap meglepetésemre, az utcánk sarkában várt, fülében fülhallgatóval. Amikor eléggé közel értem hozzá, megböktem.
-Oh, szia!- nézett le rám, és eltette a telefonját a fülesével együtt.- Mehetünk?- mutatta meg 1000 wattos mosolyát.
- De aranyos vagy, hogy rám vártál! Persze, menjünk!- mondtam, mint egy öt éves. Úgy látszik, már kora reggel ki akar engem nyírni...
