5. rész- Egy barátság kezdete

Sziasztok! Ahogy ígértem, itt is lenne a következő rész! (Egy kis érdekesség: ha gépen olvastok, akkor észrevehettétek, hogy a kurzor egy cuki medve(?)! Remélem, hogy tetszik Nektek!)

-Jaj, még be sem mutatkoztam! Park JinYoung.- mondta a suli kapuján áthaladva.
-Tudom! Ismerem a GOT7-t.- mosolyogtam.- Én meg Kim Eun Bi vagyok. Örülök, hogy megismerhettelek. Nagy rajongótok vagyok.
-Oh, igen? Köszönjük. Én erre megyek. Majd még beszélünk. Szia!- köszönt el, majd elfutott.

-Wow! Az öltöző ezerszer tisztább, mint az előző iskolámban! - ittam magamba a látványt. - Nézzétek a wc-t! - mutattam barátnőimnek, akik csak nevetve figyelték reakciómat. - Le kell fényképeznem, és elküldenem Su Minnek!- húztam elő a telefonomat, és próbáltam a megfelelő szögből elsütni a képeket.

Tesi órán a tanár lediktálta a felszerelést,  ezután márcsak unalmasan teltek a percek.
 A csengő hangjára ébredtem fel. Úgy látszik, matek volt az utolsó óránk...

- Valakitől elkérhetem az órai vázlatot? -kiáltottam, de mindenki sietett kifelé, így egyedül maradtam órai anyag nélkül, és utolsóként én töröltem le a táblát, majd hagytam el a termet.

Az utolsó óra befejeztével megkezdődtek a délutáni klubok, és szakkörök. Én még egynek sem vagyok a tagja ( a DIÖK-ön kívül), sajnos még nem sikerült választanom. Éppen a torna csarnok mellett sétáltam el, amikor hangos sikoltozásoknak lehettem a része. Benéztem az ajtón, éppen egy kosármeccs zajlott. 

Az egyik srác éppen beakarta dobni a labdát, amikor az ellenfele kiverte azt a kezéből, és a labda lepattant, majd elgurult mellettem. Oda mentem, hogy felvegyem, amikor egy erős lökést éreztem meg,  és kikapták a kezemből.

- Tessék oppa! - hallottam meg egy vékony női hangot.

- Ah, köszi.- mosolygott rá erőltetetten JB. Igen, ekkor tudatosult bennem, hogy a GOT7 van a pályán, és már most sajnáltam a másik csapatot. Gondolom a nézők háromnegyede nem éppen az ellenfél csapatnak szurkol. Minden bizonnyal látták, hogy kerültem padlóra, mivel mind féltve néztek engem. Felálltam, mintha nem történt volna semmi, leporoltam és megigazítottam magamat. Felnéztem, és egy halvány mosolyt küldtem, nehogy szánalmat keltsek bennük. Lassan kibotorkáltam az iskola területéről, már éppen a sarkon fordultam be, amikor valaki utánam kiáltott.

- Eun Bi!- megfordultam lassan, és bevártam JinYoung-ot. -Jól vagy?- kérdezte, a térdére támaszkodva.

- Persze! Vége a meccsnek? Gondolom nyertetek.- mondtam cinikusan.

- Hát, nem tudom. Honnan veszed, hogy nyerünk?

- Ha a másik csapat nyerne, szerinted hányan örülnének neki? A holnap reggelt sem élnék meg szerintem.

- Szerinted ilyenek a rajongóink?

- Nem. De az itteniek igen.

- Te is a rajongónk vagy, nem?- kérdezte.

- Mégis honnan veszed?- húztam fel az egyik szemöldökömet. Láttam, hogy elszégyelte magát, hogy ennyire magabiztos volt.- Az vagyok, nyugi. - mosolyogtam rá.- Csak én a normalisak közé tartozom.

- Mit takar a normális?- kérdezte, és elindultunk lassan.

- A csomag nem tartalmaz testi sértést, állandó zaklatást, követést, 

-Hmm, jól hangzik. Hé, Eun Bi! - állított meg. Én kérdőn néztem rá. - Holnap... Holnap ráérsz?

- Persze!

- Akkor mi lenne, ha együtt töltenénk a holnapot? Nincsen koncertünk, se fanmeetingünk, se semmi, vagyis egy pihenő nap vagy mi, és gondoltam, jó lenne egy baráttal tölteni egy kis időt... Vagyis nem barát csak... Hát, na. Érted. - nevetett fel idegesen. Nagyon aranyos volt, ahogy hadarva, meg- megakadva beszélt.

- Jó, jó, jó! - nevettem vele én is. - Akkor randi?

- Miiii??- vörösödött el a feje.

- Csak vicceltem!- ütöttem meg játékosan. - Majd hívj, oké?- tettem a kezemet a fejemhez, a belső három ujjamat behajlítva, telefont mutatva.

- Oké, szia! - integetett.

Épp, hogy befeküdtem az ágyamba, amikor megcsörrent a telefonom.

- Na hello!- szóltam a telefonba.

-Holnap, tízkor. Jó neked?

-Neeem. Akkor kelek.

- Tizenkettő?

- Lány vagyok. Mi általában felszoktuk hívni a barátnőinket, kikérdezni milyen ruhát vegyünk fel.

- Oh, örülök, hogy nekem nincsenek ilyen problémáim. Legyen akkor egy! Nem érdekel, ha akkor mégcsak egyszál fehérneműben flangálsz, úgy megyünk el mozizni!

- Juj, mozizni megyünk? Romantikus filmet nézünk meg?- csillantak fel a szemeim.

- Igazából arra gondoltam, hogy elmegyünk először kajálni, utána megnézhetnénk valami filmet, sétálhatnánk a parkban... Meg ilyenek.

- Jól hangzik. - mosolyogtam a holnapi terveit hallgatva.

- Na, mennem kell. Szia, jó éjt!

- Jó éjt!

4.rész- Középiskolás napjaim

Sziasztok! Remélem még nem nagyon felejtettetek el!😋 Tudom, nagyon régen hoztam részt, amit nagyon sajnálok! Egy kicsit szünetelnem kellett, mivel nem volt semmi ihletem, de ígérem, mostantól sokkal aktívabb leszek! :)
Ez a rész picit langyoska lett, de ígérem, hamarosan jönnek az izgalmasabbnál izgalmasabb részek!😏 Kérlek, legyetek türelemmel, hamarosan hozom a következő részt! Addig is jó szórakozást kívánok ehhez a részhez!❤

Hadd meséljem el, hogy milyen volt az első hetem az új iskolámban.

Kissé szeles szeptember elseje. Ennél jobb nem is lehetne, amikor a szoknyát a szél felfújja, és betekintést nyújt a kíváncsi, perverz fiúknak.

Apu kitett az iskola előtt. Mivel már nagy voltam, nem kísért be, mint anno elsőben. Gyorsan megigazítottam félre állt szoknyámat. Bent megkerestem az osztálytermemet, ahol már volt egy- két ember, és elfoglaltam egy szabad padot. Elővettem a könyvet, amit még tegnap kaptam SuMin-tól, és belemerültem az "Így barátkozz idegen kutyákkal" című könyvembe. Igen,ebből következtethetünk arra, hogy rettentően félek a kutyáktól.
A csengő hozott vissza engem a Földre, és ekkor vettem észre, hogy már megtelt a terem hangosan neverésző, boldog diákokkal, akik már teljesen beleélve cseverésznek. Belépett a tanár, mire mindenki elfoglalta  a helyét. Bemutatkozott, elmondta a fontos tudni valókat. Ezután kicsengettek. Kimentem a folyosóra az új barátnőmmel feltérképezni az iskolát. A büfében vettünk magunkat vizet, majd az osztálytermünk felé vettük az irányt.
-Szóval...-kezdett belemondandójába a tanárnőnk, közben gyorsan feljebb tolta a szemüvegét.- Ki szeretne csatlakozni a DIÖK-be? Olyan diákok jelentkezését várjuk, akik aktívan részt vesznek majd a gyűléseken, és akiknek ideje engedi, mivel ez egy fontos, időigényes munka.
Egyedül én tettem fel a kezemet, mivel én voltam az egyetlen, akinek vagy nem volt iskolán kívüli sportos vagy bármilyen más elfoglaltsága, vagy nem lakott a világ másik részén.

-Köszönjük, Eun Bi, hogy felvállalod ezt a roppant nehéz feladatot az osztály nevében. Ma lesz az első gyűlés, kérlek, jelenj meg rajta. A klubban lesz, 14-kor.

-Értettem.

Iskola után részt vettem ezen a találkozón. Mindent szépen elmagyaráztak nekem, és nagyon boldogak voltak, hogy új tagok érkeztek, mivel így bővült a kis "családuk". 

Éppen a táskámat dobtam a hátamra, amikor eszembe jutott, hogy a DIÖK teremben hagytam a telefonomat. 

-Mi kell?- kérdezte nekem háttal az egyik klubtag.

- A telefonomat hagytam itt.-mondtam félénken.

-Igazán?- rendezte össze a kezében lévő papírokat.- Nem láttam itt egy telefont sem.- húzta fel egyik szemöldökét kérdőn rám tekintve.- Várjál, mi a számod? -elővette a mobilját, lediktáltam neki a telefon számomat, és megcsörgetett. Hirtelen egy kis rezgést éreztem meg a farzsebemben.

-Mi? Itt volt??- hitetlenkedtem, mire ő csak egy jót kacagott ezen. 

- Hihetetlen vagy. -rázta a fejét, mire csak megvontam a vállamat. - Haza mész? -kérdezte, mire bólintottam.- Mi van, elvitte a cica a nyelvedet?- kuncogott. 

-Te merre mész? -kérdeztem még mielőtt kiléptünk volna az ajtón.

-Arra.-mutatott jobbra a kapuból.

-Hm, akkor egy ideig egy úton megyünk.- mosolyogtam kínosan. Nem tudtam, hogy miről tudnánk majd beszélni.-Öhm...-törtem meg a csendett.- Te hanyadikos vagy?-kérdeztem.

-Végzős vagyok. És te?- kérdezte, majd elkezdtünk beszélgetni, vagyis inkább én hablatyoltam mindenről idegességemben.- Ah, ez az én házam. - mutatott egy kisebb kertes házra.

-Oh? Jó közel lakunk egymáshoz. Sőt, extrán közel!! - mondtam ámultam.

-A szomszédban laksz?

-Ja, neeem. Nézd, az a mi házunk.- mutattam.

-Wow! Jó nagy ház! -tátotta el a száját.

-Hát, igen.- vakargattam meg a tarkómat.

-Akkor... Én most megyek. Szia!-köszönt el. 

-Bye-bye! -integettem, majd én is bementem a házamba.

Következő nap meglepetésemre, az utcánk sarkában várt, fülében fülhallgatóval. Amikor eléggé közel értem hozzá, megböktem.
-Oh, szia!- nézett le rám, és eltette a telefonját a fülesével együtt.- Mehetünk?- mutatta meg 1000 wattos mosolyát.
- De aranyos vagy, hogy rám vártál! Persze, menjünk!- mondtam, mint egy öt éves. Úgy látszik, már kora reggel ki akar engem nyírni...

3.rész- A nyár utolsó napja

Márcsak egy nap, és újra kezdődnek az unalmas, tanulós délelőttök.

Elterveztük SuMinnal, hogy a nyár utolsó napját együtt fogjuk tölteni. Korán felkeltem, hogy rendbe hozzam magamat, mert a hajamnak sok idő kell, míg lelapul. Míg egy átlagos tinédzser hajvasalót használ, addig én, a hosszú hajcsipeszekkel szerencsétlenkedek. Ezután kinyitottam a szekrényem ajtajait és azon törtem a fejem, hogy mit kéne felvennem a mai napon. Jó időt ígértek mára, ezért eszembe nem jutott hosszú nadrágot és kabátot felvenni. Végre eljött a short-ok és a mini szoknyát ideje! Kivettem az egyik rövidnadrágomat, rávettem az éppen a kezembe eső felsőt, és egy vékony kardigánt kötöttem a derekamra.
SuMin-nal 10-re beszéltük meg a találkozót közeli parkba. Már lent vártam rá, amikor megpillantottam a sarokról befordulni.
-Eun Biiiii!!- kiáltotta, miután ő is észrevett. Rögtön rohanásnak indult, majd a karjaimba ugrott. Ő szorosan megölelt, én is viszonoztam, majd elengedett.
-Szia!- köszöntem.
-Megrendeltem a jegyeket a filmre. Nézd, itt vannak!- nyitotta ki a táskáját és megmutatta.- Mivel még korán van, még van időnk ruhákat nézegetni!- mosolygott.
-Oké! Amúgy.... Utána néztem a filmnek, amit nézni fogunk, és...
-És?
-Te most komolyan egy gyerek mesére akarsz bevinni?- kérdeztem. Próbáltam felháborodott fejet vágni, de nevetnem kellett.
- Most miért? Te mondtad, hogy jó neked!- mondta.
-Jó, de akkor is! Nem tudtam, hogy miről szól!
-Uh, mi lesz, ha a sok kicsi között mi leszünk a legidősebbek?- sápadt el ő is.
-Mindegy, menjünk! Itt a busz!- mutattam. Gyorsan oda értünk, csak pár megállót mentünk. Az áruház második emeletén egy percre megtorpantunk mind a ketten.
-Menjél! Én nem tudom, mit kell mondani.- toltam előre a barátnőmet.
-Jól van na!- és beállt a pénztárhoz. Addig én egy kicsivel arrébb álldogáltam, és néztem ki a fejemből.- Oké! Kész vagyok! Hé, szerinted ők is arra a filmre jönnek?- mutatott a tőlünk jobbra álló kisebb fiú csapatra.
-Nem hiszem.- ráztam meg a fejem.- Na, most már  menjünk!- fogtam meg a kezét, és körbe jártuk a bevásárló központ minden üzletét, sőt, volt, ahol harmadjára is megfordultunk! Felpróbáltunk ruhákat, csináltunk képeket, selfieket.

Majd eljött a mozizás ideje! Vettünk cola-t, nachos-t, és elfoglaltuk a helyünket. 

-Szerinted ők is a mi filmünkre jönnek?- mutatott a három fiúra, akik popcorn-nal a kezükben beszélgettek.

-Majd meglátjuk.- rántottam vállat.

Bementünk a terembe, és elfoglaltuk a helyünket. Eddig csak gyerekek voltak, a szüleikkel. Egy ideig csak reklámokat adtak, majd végre elkezdődött a film is.

A film után:

-Hát, nem volt rossz mese. - mondtam, mire ő elmosolyodott.

-Te is hallottad mi? Valaki film közben madarakat eregetett. -nevetett fel hangosan, mire belőlem is kitört a nevetés.

-Én jobb oldalról hallottam. - mondtam, mire ő bólogatva egyet értett velem. Felszálltunk a buszra, felmutattuk a bérletünket, majd hátra masíroztunk. A busz elindult, mi meg majdnem pofára estünk, de szerencsére sikerült megtartanunk az egyensúlyunkat. 

-Ciki lett volna, ha most itt elesünk.- nevettünk, amiért ilyen bénák voltunk. Pár megállóval később leszálltunk, sétáltunk egy kicsit a parkban, és beszélgettünk. 

-Jaj, majdnem el is felejtettem!- kezdet el túrkálni a hátizsákjában, majd egy kis csomagot halászott ki belőle.- Ez a tiéd.

-Ez mi?- kérdeztem, miközben a kezembe adott dolgot vizsgálgattam, nem- e robban fel.

-Otthon nyisd ki, oké? - erre bólintottam, majd mivel kezdett lassan sötétedni, elbúcsúztunk egymástól és haza mentünk. Otthon a a szék támlájára dobtam az egyenruhát, és néhány cuccot bedobtam a táskámba ami el kellhet a holnapi napon, majd végül beállítottam az órámat és lefeküdtem aludni.

2.rész - Esküvő és egy valóra vált álom

Anyám fél órája hagyott itt a srácokkal. Ők azóta hozzám se szóltak, elvoltak a saját világukban. Ahogy teltek a percek, meguntam őket hallgatni, ahogy azzal versenyeznek, melyikőjüknek volt több 100%-os tesztjük, vagy ki hány millió won-t kap a szüleitől havonta. Így szép csöndben eliszkoltam.

Kimentem az erkélyre, amin 200 ember is elfért volna, olyan nagy volt. Bent annyira megnövekedett a vendégek létszáma, hogy állva is alig fértek el.

Úgy 10 percet sétáltam kint körbe-körbe, azaz inkább araszoltam az embertömeg között. Majd miután megéreztem az esti hideg szellőt, bementem. A tömeg addigra megritkult, úgy látszik, a szomszéd termet is kibérelték. Bent körülnéztem, szinte az összes asztal foglalt volt. A teraszajtó közelében állt egy asztal, ami mellett bár már ültek, de volt még két szabad hely.

-Am....Elnézést!- kocogtattam meg a velem háttal ülő vállát, aki rögtön hátrafordult.- Szabad ez a hely? Lassan összerogy a lábam a sok álldogálástól. Kérem, ha csak egy percre is, de engedjen engem leülni!- szinte könyörögtem, közben egyre erősebben kapaszkodtam a vállába.

-Nyugodtan, csak tessék!- húzta ki előttem a széket, majd megmasszírozta a fájós testrészét, amibe nemrég belevájtam a körmeimet.

-Sajnálom!- hajoltam előre kissé. Előkaptam a telefonomat és egyből pötyögni kezdtem SuMi-nak, a legjobb barátnőmnek. Ő rögtön válaszolt az üzenetemre, majd hosszas beszélgetésbe kezdtünk. Közben néha-néha hirtelen felnevettem, mert nem bírtam visszatartani, amit a Sun Mi-val való beszélgetés váltott ki belőlem. Ilyenkor a körülöttem ülők rosszalló pillantásokat vetették rám, de én egy percre sem néztem fel a telefonomból. Majd megszomjaztam, ezért kiegyenesedtem és levettem egy narancslével megtöltött poharat az egyik pincér tálcájáról. Elképzeltem, hogy lassan a számhoz fogom érinteni a poharat, majd mint egy kis királylány, úgy fogok inni. De ahogy a kezemben éreztem a poharat, mindent elfelejtettem, csak ittam és ittam, ami volt benne. Egy másodpercre kinyitottam a szememet, épp hogy csak félig, hogy felmérhessem a terepet, de olyat láttam, amit én a laptopom képernyőjén keresztül tehettem. És félre is nyeltem véletlenül.

- Meg ne fulladj!-ütögette meg a hátamat a mellettem ülő.

-Édes Istenem!- ejtettem ki a kezemből a poharat, ami a nagy zajtól nem hallatszódott, de szilánkokra tört. Bár a vendégség ezt sem vette észre, csak arrébb andalogtak egy pár lépést és folytatták megkezdett csevegésüket. Gyorsan leguggoltam és elkezdtem felszedni az üveg darabkákat, de valaki hirtelen megfogta a kezemet.

-Ne csináld! Még elvágod az ujjadat!- próbálta túlüvölteni a zajt Jin. 

-Mamma Mia!- húztam el a kezem, ahogy megéreztem a fiú jéghideg ujjait.

-Elnézést!- kiáltott oda egy pincérhez, majd intett neki, hogy jöjjön ide.- Véletlenül leejtettünk egy poharat. Fel tudná nekünk takarítani, kérem? 

Lassan, nagyon lassan foglaltam el a helyemet, teljesen lesokkolva. Nem tudtam, hogy most sírjak, vagy nevessek-e, se azt, hogy most boldog vagyok-e.

-Oh,édes Istenem!- néztem el messzire az egyik irányba, és ejtettem le a fejemet az asztalra.

- Baj van?- kérdezte a csapat vezetője.

- Pisilnem kell.- mondtam,majd ahogy elhagyta ez a két szó a számat, egyből rácsaptam számra, és kijavítottam magamat.- Elnézést! Ki kellene mennem a vécére!- ez meg egy kicsit közönségesen hangzott, ezért  összekaptam magam.- Ki kellene mennem a....- néhány másodpercig gondolkoztam, mire végre kinyögtem, amit már eredetileg is mondani szerettem volna.- A mellékhelyiségre van szükségem. Igen, a mellékhelyiségre!- ismételtem meg, hogy érezzék, határozottan beszélek. De kitört belőlük a nevetést, én meg nem tudtam, mit tegyek ebben a zavarba ejtő szituációban. Még könnybe is lábadtak a szemeim, féltem, hogy ott helyben elsírom magam.

-Hé, nehogy itt nekem sírj! Még azt fogják hinni, hogy bántottunk!- nevetett Jimin, majd letörölte az éppen kibuggyanni készülő könnyeimet.

-Jóóó!- húztam el a szót, majd lenéztem. Nem mertem a szemükbe nézni. Mintha egy álmom vált volna valóra! Bár mondjuk az is történt. A szívem nagyokat dobbant, féltem, hogy még ők meg is meghallják. Felálltam, meghajoltam, majd a mosdóhoz siettem. Miután elvégeztem a dolgomat, megmostam hideg vízzel az arcomat. Felfrissülten, éberen léptem ki a helyiségből, majd a csatlakoztam a szüleimhez. Lassan megkezdődött a ceremónia, ezért mindenki elfoglalta a helyét. A gyűrű felhúzásának minden másodpercét jól láttam, kicsi termetem ellenére, mivel eléggé közel ültem az oltárhoz. Ezután elcsattant a csók is, mindenki megtapsolta őket, és ujjongott. Majd pezsgőt bontottak, és elkezdték megtölteni a több, mint 200 poharat. Hát, igen. Három pezsgősüveg nem lesz ám elég. Ezután mindenki elvett magának egyet- egyet, és megindult a fiatal (v vagy inkább középkorú) házaspár koccintani minden rokonnal, baráttal, ismerőssel, munkatárssal. 

 Ezután még három- négy óráig tartott a buli, majd lassan kezdtek szállingózni haza felé az emberek. Mi is az elsők között távoztunk. Otthon anya kikérdezett, hogy ment az ismerkedésem, amire én azt válaszoltam, hogy egy kis idő után leléptem. Miután megláttam, hogy egyre jobban ráncosodik a homloka és kezd összeszűkülni a szeme, a vészjelzőm egyből bekapcsolt, és mentettem, ami még menthető volt. Elmondtam, hogy találkoztam más srácokkal, akikkel eltöltöttem egy kis időt. Anya vonásai enyhülni kezdtek, így megnyugodtam. Felmentem a szobámba, és még Facebook-on beszélgettem SuMin-nal, majd éjfél körül ágyba bújtam, de nem tettem le a telefont, hanem még tovább csevegtem legjobb barátnőmmel, míg anyukám be nem nyitott.

- Még nem alszol?- kérdezte.

- Éppen beszélgetek SuMinnal.

-Ja, értem. Amúgy tudod, a mai pár, akik összeházasodtak... Ők is abba az iskolába jártak, ahová te is fogsz. 

- Honnan tudod?

- Nem rég beszéltem velük.- lóbálta meg a telefonját.- Még egyszer gratuláltam nekik, és akkor mesélték, hogy a gimnázium 2. évében kezdtek el randizni.

-Oh, értem.- bólogattam.

- Szép pár, igaz?- kérdezte.- Remélem, te is jó fiút fogsz majd magad mellé találni.- mosolygott. Húha, így még soha nem beszéltük. Ez olyan... Anya- lánya beszélgetés volt. De mintha meghallotta volna mire gondoltam, rögtön vissza is állt a régi üzemmódba.- Menj aludni! Késő van. Holnap után iskola. Ha holnap reggel nem kelsz fel időben, azt garantáltan megjárod!- nézett rám szigorúan.

- Értettem!- bújtam be az ágyba, majd elővettem a telefonomat, és felnéztem egy percre instagram-ra. Megakadt a szemem egy képen. Ezt még az ifjú házaspár töltötték fel nem rég. Rögtön be is like-oltam, majd letettem a telefonomat, és a plafont kezdtem el nézni egészen addig, míg mély álomba nem szenderültem.

1.rész - Készülődés

- Hya! Kelj fel a földről! - "ébresztgetett" anyám.

- Mmmhhh, adj még öt percet!-húztam fejemre a takarót.

- Ki mondta, hogy éjfélkor kell lefeküdni? Istenem! Tiszta apád vagy! Menj, mosakodj meg, aztán gyere le pakolni!-csukta be maga után az ajtót.
Néhány perc múlva tényleg erőt vettem magamon,és kinyitottam a szemeimet. Akkor vettem észre,hogy nem az ágyamban fekszem, hanem a földön. Jaj, de jó! Most megint izomlázam lesz.

Felálltam, fogat mostam, átöltöztem, majd lementem a nappaliba. Apu és Anyu múlt hónapban kitalálták, hogy a húgom, aki most lett elsős, túl messze van az iskolától, ezért el kell hogy költözzünk. Így vettünk egy kertes házat, ami a lehető legmesszebb van az én sulimtól. De gondolom, ezt nem vették figyelembe. Tegnap költöztünk be, a dobozok már megérkeztek, csak ki kell belőlük pakolni. Nekitámaszkodtam az egyiknek, és figyeltem, ahogy a többiek szorgoskodnak.

- Mit állsz ott? Gyere és segíts! -kiáltott nekem apám. Így, bármennyire nem fűlött hozzá a fogam, kénytelen voltam beállni én is a sorba, és pakolni. Miután végeztünk, nekiláttam reggelit készíteni, amit inkább neveztetnénk ebédnek, mivel már majdnem fél tizenkettő volt. Miután végeztünk, visszabújtam a jó meleg, pihe-puha ágyikómba, és egész nap nem csináltam semmit, csak sziesztáztam és lógattam a lábam. 

- Kicsim! Elmentem a sulis cuccaidért! Nézd át, hogy minden meg van-e!- utasított Anyukám. Felálltam, és az első dolgom volt felpróbálni az új egyenruhámat. Olyan új illata van... Nagyon jól nézett ki, bár a szoknya körülbelül a combom közepéig ér, így kilátszódnak a nagy, kissé húsos végtagjaim. Átnéztem a tankönyveket, kipipáltam amik megvoltak,majd az asztalomon csináltam nekik egy kis helyet. Megcsodáltam egy percre a névtáblámat, amin nevem díszelgett. Gyorsan kitűztem a dzsekimre, majd visszafordultam az ágyamhoz, amin A gyűrű volt.

Azért A gyűrű, mert ebből a kis tárgyból származik az iskola több, mint 100 évre visszanyúló története. Nem tudom, hogy igaz-e a szóbeszéd ,de aki az iskolában cserél a szerelmével gyűrűt, azokra örök szerelemre vár. Anyukám nagyon szerette volna, hogy oda járjak, hogy rátaláljak a nagy Ő-mre, sok-sok pénzzel. Igen, ebben a suliban sok a gazdag, és híres gyerek. Én mind a kettőhöz tartozom, bár nem vagyok éppen népszerű. Aki ismer, az nem magam miatt ismer, hanem édesanyám vagy édesapám miatt. Az anyukám színésznőként, míg apukám egy vállalat vezérigazgatójaként dolgozik.

Miután végeztem, befeküdtem az ágyamba. Felnéztem az asztali órámra, ami csak egy órát mutatott. Ami azt jelentette, hogy még van néhány órám.

Lekaptam egy könyvet a polcról és belemerültem. Egyszer csak valaki kopogott az ajtómon. Egy nő kukkantott be, anyukám stylistja.
- Szia Eun Bi! Választhatsz: pánt nélküli, vagy pántos? - kérdezte, de válaszomat meg sem várva kibontott egy dobozt, amiben egy sötétkék ruha lapult és az ágyamra dobta.

 Végignéztem rajta, majd elégedetten bólintottam. Míg én átöltöztem, addig Miss Lee kint várakozott.
Ezután leültetett az új  tükröm elé, majd nekilátott megcsinálni a frizurámat. Behullámosította a hajam, ami előzetes feltételezései ellenére egész jól állt. Sminket viszont nem tett fel , mivel a szüleim gyűlölik. Így hát csak egy kevés szájfényt kent a számra, hogy ne csak a ronda arcom tűnjön ki. Felvettem a magas sarkút és kezembe kaptam a kis, kövekkel díszített táskát, majd kiléptem a szobámból. Nagy levegőt vettem. Izgultam. Nem a szüleim miatt, nem a rám váró sok-sok idegen miatt, sőt nem is a ma este miatt. A lépcsőből rettegtem. Nem tudtam, hogy a pokolba fogok innen lejutni, ezzel a 10 centis magassarkúval. Még az 1 centiméteres sarkú cipő is meghaladja a képességeimet! A józan paraszti eszem gyorsan kapcsolt, és lekaptam a cipellőket a lábamról, és lefutottam. Lent újra belebújtam, és sietősebbre vettem a tempót.
- Hiányzik még valaki?- kérdeztem a lehúzott ablak felett, indulásra készen, sajgó lábakkal.
-Anya. - nézett az órájára apa. Úgy tíz perces várakozás után ő is letalált, és végre elindulhattunk.

Az esküvő egy hotelben volt, ahova senki más nem jöhetett be a meghívottakon kívül. És erre külön biztonsági őrök vigyáztak. Két nagy terem volt kibérelve, amiket egy ajtó választott el. Az egyik padokkal ( itt lesz a ceremónia) , a másik pedig asztalokkal és néhány székkel volt megtelve (itt lehet enni, inni, beszélgetni, stb. ). Bementünk az egyikbe, és vagy a fél vendégsereg felsorakozott köszönteni minket. Sajnos engem is mindenkinek bemutattak, így én csak álltam és mosolyogtam a különböző megjegyzésekre, mint például milyen nagyra nőttem, kész felnőtt nő lett belőlem, gyönyörű vagyok. Ilyen és ezekhez hasonló bókokkal halmoztak el, míg végre anyu félrehúzott.
-Itt a nagy lehetőség!- csapta össze tenyereit.- Néhány ismerősöm elhozza a gyerekeit, és arra szeretnélek kérni, hogy viselkedjek úri hölgyként!
-Anya. Azt akarod, hogy bepasizzak? Egy esküvőn?- akadtam ki.
-Ja, mondhatjuk úgy is.
-De hát azért írattál be abba az iskolába, hogy ott szedjek fel valakit!-  Én nem egy puccos suliba akartam járni, de ő ehhez ragaszkodott. Előre eltervezte a jövőmet, az életemet és nekem eszerint a forgatókönyv szerint kell élnem.
-Jaj, hát most nem mindegy? A te dolgod az, hogy összebarátkozz velük. Oké?- Győzködött.- Nézd, ott van néhány srác! Gyere!- ragadta meg a csuklómat és egy társasághoz húzott.- Elnézést, fiúk!- szólalt meg nyájasan- Megkérhetnélek valamire titeket? Tudnátok vigyázni a kislányomra? Nem szeretném itt hagyni őt egyedül, viszont nekem dolgom van.
-Oh, persze! Vigyázunk majd rá!- fordult hátra az egyik, majd rám mosolygott.
-Nagyon rendes tőletek! Köszönöm! Akkor jó szórakozást, fiúk!- intett nekik.- Eun Bi, te pedig jó legyél!-  nézett rám szigorúan, majd a mellettem ülőkre kacsintott.