5. rész- Egy barátság kezdete

Sziasztok! Ahogy ígértem, itt is lenne a következő rész! (Egy kis érdekesség: ha gépen olvastok, akkor észrevehettétek, hogy a kurzor egy cuki medve(?)! Remélem, hogy tetszik Nektek!)

-Jaj, még be sem mutatkoztam! Park JinYoung.- mondta a suli kapuján áthaladva.
-Tudom! Ismerem a GOT7-t.- mosolyogtam.- Én meg Kim Eun Bi vagyok. Örülök, hogy megismerhettelek. Nagy rajongótok vagyok.
-Oh, igen? Köszönjük. Én erre megyek. Majd még beszélünk. Szia!- köszönt el, majd elfutott.

-Wow! Az öltöző ezerszer tisztább, mint az előző iskolámban! - ittam magamba a látványt. - Nézzétek a wc-t! - mutattam barátnőimnek, akik csak nevetve figyelték reakciómat. - Le kell fényképeznem, és elküldenem Su Minnek!- húztam elő a telefonomat, és próbáltam a megfelelő szögből elsütni a képeket.

Tesi órán a tanár lediktálta a felszerelést,  ezután márcsak unalmasan teltek a percek.
 A csengő hangjára ébredtem fel. Úgy látszik, matek volt az utolsó óránk...

- Valakitől elkérhetem az órai vázlatot? -kiáltottam, de mindenki sietett kifelé, így egyedül maradtam órai anyag nélkül, és utolsóként én töröltem le a táblát, majd hagytam el a termet.

Az utolsó óra befejeztével megkezdődtek a délutáni klubok, és szakkörök. Én még egynek sem vagyok a tagja ( a DIÖK-ön kívül), sajnos még nem sikerült választanom. Éppen a torna csarnok mellett sétáltam el, amikor hangos sikoltozásoknak lehettem a része. Benéztem az ajtón, éppen egy kosármeccs zajlott. 

Az egyik srác éppen beakarta dobni a labdát, amikor az ellenfele kiverte azt a kezéből, és a labda lepattant, majd elgurult mellettem. Oda mentem, hogy felvegyem, amikor egy erős lökést éreztem meg,  és kikapták a kezemből.

- Tessék oppa! - hallottam meg egy vékony női hangot.

- Ah, köszi.- mosolygott rá erőltetetten JB. Igen, ekkor tudatosult bennem, hogy a GOT7 van a pályán, és már most sajnáltam a másik csapatot. Gondolom a nézők háromnegyede nem éppen az ellenfél csapatnak szurkol. Minden bizonnyal látták, hogy kerültem padlóra, mivel mind féltve néztek engem. Felálltam, mintha nem történt volna semmi, leporoltam és megigazítottam magamat. Felnéztem, és egy halvány mosolyt küldtem, nehogy szánalmat keltsek bennük. Lassan kibotorkáltam az iskola területéről, már éppen a sarkon fordultam be, amikor valaki utánam kiáltott.

- Eun Bi!- megfordultam lassan, és bevártam JinYoung-ot. -Jól vagy?- kérdezte, a térdére támaszkodva.

- Persze! Vége a meccsnek? Gondolom nyertetek.- mondtam cinikusan.

- Hát, nem tudom. Honnan veszed, hogy nyerünk?

- Ha a másik csapat nyerne, szerinted hányan örülnének neki? A holnap reggelt sem élnék meg szerintem.

- Szerinted ilyenek a rajongóink?

- Nem. De az itteniek igen.

- Te is a rajongónk vagy, nem?- kérdezte.

- Mégis honnan veszed?- húztam fel az egyik szemöldökömet. Láttam, hogy elszégyelte magát, hogy ennyire magabiztos volt.- Az vagyok, nyugi. - mosolyogtam rá.- Csak én a normalisak közé tartozom.

- Mit takar a normális?- kérdezte, és elindultunk lassan.

- A csomag nem tartalmaz testi sértést, állandó zaklatást, követést, 

-Hmm, jól hangzik. Hé, Eun Bi! - állított meg. Én kérdőn néztem rá. - Holnap... Holnap ráérsz?

- Persze!

- Akkor mi lenne, ha együtt töltenénk a holnapot? Nincsen koncertünk, se fanmeetingünk, se semmi, vagyis egy pihenő nap vagy mi, és gondoltam, jó lenne egy baráttal tölteni egy kis időt... Vagyis nem barát csak... Hát, na. Érted. - nevetett fel idegesen. Nagyon aranyos volt, ahogy hadarva, meg- megakadva beszélt.

- Jó, jó, jó! - nevettem vele én is. - Akkor randi?

- Miiii??- vörösödött el a feje.

- Csak vicceltem!- ütöttem meg játékosan. - Majd hívj, oké?- tettem a kezemet a fejemhez, a belső három ujjamat behajlítva, telefont mutatva.

- Oké, szia! - integetett.

Épp, hogy befeküdtem az ágyamba, amikor megcsörrent a telefonom.

- Na hello!- szóltam a telefonba.

-Holnap, tízkor. Jó neked?

-Neeem. Akkor kelek.

- Tizenkettő?

- Lány vagyok. Mi általában felszoktuk hívni a barátnőinket, kikérdezni milyen ruhát vegyünk fel.

- Oh, örülök, hogy nekem nincsenek ilyen problémáim. Legyen akkor egy! Nem érdekel, ha akkor mégcsak egyszál fehérneműben flangálsz, úgy megyünk el mozizni!

- Juj, mozizni megyünk? Romantikus filmet nézünk meg?- csillantak fel a szemeim.

- Igazából arra gondoltam, hogy elmegyünk először kajálni, utána megnézhetnénk valami filmet, sétálhatnánk a parkban... Meg ilyenek.

- Jól hangzik. - mosolyogtam a holnapi terveit hallgatva.

- Na, mennem kell. Szia, jó éjt!

- Jó éjt!

4.rész- Középiskolás napjaim

Sziasztok! Remélem még nem nagyon felejtettetek el!😋 Tudom, nagyon régen hoztam részt, amit nagyon sajnálok! Egy kicsit szünetelnem kellett, mivel nem volt semmi ihletem, de ígérem, mostantól sokkal aktívabb leszek! :)
Ez a rész picit langyoska lett, de ígérem, hamarosan jönnek az izgalmasabbnál izgalmasabb részek!😏 Kérlek, legyetek türelemmel, hamarosan hozom a következő részt! Addig is jó szórakozást kívánok ehhez a részhez!❤

Hadd meséljem el, hogy milyen volt az első hetem az új iskolámban.

Kissé szeles szeptember elseje. Ennél jobb nem is lehetne, amikor a szoknyát a szél felfújja, és betekintést nyújt a kíváncsi, perverz fiúknak.

Apu kitett az iskola előtt. Mivel már nagy voltam, nem kísért be, mint anno elsőben. Gyorsan megigazítottam félre állt szoknyámat. Bent megkerestem az osztálytermemet, ahol már volt egy- két ember, és elfoglaltam egy szabad padot. Elővettem a könyvet, amit még tegnap kaptam SuMin-tól, és belemerültem az "Így barátkozz idegen kutyákkal" című könyvembe. Igen,ebből következtethetünk arra, hogy rettentően félek a kutyáktól.
A csengő hozott vissza engem a Földre, és ekkor vettem észre, hogy már megtelt a terem hangosan neverésző, boldog diákokkal, akik már teljesen beleélve cseverésznek. Belépett a tanár, mire mindenki elfoglalta  a helyét. Bemutatkozott, elmondta a fontos tudni valókat. Ezután kicsengettek. Kimentem a folyosóra az új barátnőmmel feltérképezni az iskolát. A büfében vettünk magunkat vizet, majd az osztálytermünk felé vettük az irányt.
-Szóval...-kezdett belemondandójába a tanárnőnk, közben gyorsan feljebb tolta a szemüvegét.- Ki szeretne csatlakozni a DIÖK-be? Olyan diákok jelentkezését várjuk, akik aktívan részt vesznek majd a gyűléseken, és akiknek ideje engedi, mivel ez egy fontos, időigényes munka.
Egyedül én tettem fel a kezemet, mivel én voltam az egyetlen, akinek vagy nem volt iskolán kívüli sportos vagy bármilyen más elfoglaltsága, vagy nem lakott a világ másik részén.

-Köszönjük, Eun Bi, hogy felvállalod ezt a roppant nehéz feladatot az osztály nevében. Ma lesz az első gyűlés, kérlek, jelenj meg rajta. A klubban lesz, 14-kor.

-Értettem.

Iskola után részt vettem ezen a találkozón. Mindent szépen elmagyaráztak nekem, és nagyon boldogak voltak, hogy új tagok érkeztek, mivel így bővült a kis "családuk". 

Éppen a táskámat dobtam a hátamra, amikor eszembe jutott, hogy a DIÖK teremben hagytam a telefonomat. 

-Mi kell?- kérdezte nekem háttal az egyik klubtag.

- A telefonomat hagytam itt.-mondtam félénken.

-Igazán?- rendezte össze a kezében lévő papírokat.- Nem láttam itt egy telefont sem.- húzta fel egyik szemöldökét kérdőn rám tekintve.- Várjál, mi a számod? -elővette a mobilját, lediktáltam neki a telefon számomat, és megcsörgetett. Hirtelen egy kis rezgést éreztem meg a farzsebemben.

-Mi? Itt volt??- hitetlenkedtem, mire ő csak egy jót kacagott ezen. 

- Hihetetlen vagy. -rázta a fejét, mire csak megvontam a vállamat. - Haza mész? -kérdezte, mire bólintottam.- Mi van, elvitte a cica a nyelvedet?- kuncogott. 

-Te merre mész? -kérdeztem még mielőtt kiléptünk volna az ajtón.

-Arra.-mutatott jobbra a kapuból.

-Hm, akkor egy ideig egy úton megyünk.- mosolyogtam kínosan. Nem tudtam, hogy miről tudnánk majd beszélni.-Öhm...-törtem meg a csendett.- Te hanyadikos vagy?-kérdeztem.

-Végzős vagyok. És te?- kérdezte, majd elkezdtünk beszélgetni, vagyis inkább én hablatyoltam mindenről idegességemben.- Ah, ez az én házam. - mutatott egy kisebb kertes házra.

-Oh? Jó közel lakunk egymáshoz. Sőt, extrán közel!! - mondtam ámultam.

-A szomszédban laksz?

-Ja, neeem. Nézd, az a mi házunk.- mutattam.

-Wow! Jó nagy ház! -tátotta el a száját.

-Hát, igen.- vakargattam meg a tarkómat.

-Akkor... Én most megyek. Szia!-köszönt el. 

-Bye-bye! -integettem, majd én is bementem a házamba.

Következő nap meglepetésemre, az utcánk sarkában várt, fülében fülhallgatóval. Amikor eléggé közel értem hozzá, megböktem.
-Oh, szia!- nézett le rám, és eltette a telefonját a fülesével együtt.- Mehetünk?- mutatta meg 1000 wattos mosolyát.
- De aranyos vagy, hogy rám vártál! Persze, menjünk!- mondtam, mint egy öt éves. Úgy látszik, már kora reggel ki akar engem nyírni...