2.rész - Esküvő és egy valóra vált álom

Anyám fél órája hagyott itt a srácokkal. Ők azóta hozzám se szóltak, elvoltak a saját világukban. Ahogy teltek a percek, meguntam őket hallgatni, ahogy azzal versenyeznek, melyikőjüknek volt több 100%-os tesztjük, vagy ki hány millió won-t kap a szüleitől havonta. Így szép csöndben eliszkoltam.

Kimentem az erkélyre, amin 200 ember is elfért volna, olyan nagy volt. Bent annyira megnövekedett a vendégek létszáma, hogy állva is alig fértek el.

Úgy 10 percet sétáltam kint körbe-körbe, azaz inkább araszoltam az embertömeg között. Majd miután megéreztem az esti hideg szellőt, bementem. A tömeg addigra megritkult, úgy látszik, a szomszéd termet is kibérelték. Bent körülnéztem, szinte az összes asztal foglalt volt. A teraszajtó közelében állt egy asztal, ami mellett bár már ültek, de volt még két szabad hely.

-Am....Elnézést!- kocogtattam meg a velem háttal ülő vállát, aki rögtön hátrafordult.- Szabad ez a hely? Lassan összerogy a lábam a sok álldogálástól. Kérem, ha csak egy percre is, de engedjen engem leülni!- szinte könyörögtem, közben egyre erősebben kapaszkodtam a vállába.

-Nyugodtan, csak tessék!- húzta ki előttem a széket, majd megmasszírozta a fájós testrészét, amibe nemrég belevájtam a körmeimet.

-Sajnálom!- hajoltam előre kissé. Előkaptam a telefonomat és egyből pötyögni kezdtem SuMi-nak, a legjobb barátnőmnek. Ő rögtön válaszolt az üzenetemre, majd hosszas beszélgetésbe kezdtünk. Közben néha-néha hirtelen felnevettem, mert nem bírtam visszatartani, amit a Sun Mi-val való beszélgetés váltott ki belőlem. Ilyenkor a körülöttem ülők rosszalló pillantásokat vetették rám, de én egy percre sem néztem fel a telefonomból. Majd megszomjaztam, ezért kiegyenesedtem és levettem egy narancslével megtöltött poharat az egyik pincér tálcájáról. Elképzeltem, hogy lassan a számhoz fogom érinteni a poharat, majd mint egy kis királylány, úgy fogok inni. De ahogy a kezemben éreztem a poharat, mindent elfelejtettem, csak ittam és ittam, ami volt benne. Egy másodpercre kinyitottam a szememet, épp hogy csak félig, hogy felmérhessem a terepet, de olyat láttam, amit én a laptopom képernyőjén keresztül tehettem. És félre is nyeltem véletlenül.

- Meg ne fulladj!-ütögette meg a hátamat a mellettem ülő.

-Édes Istenem!- ejtettem ki a kezemből a poharat, ami a nagy zajtól nem hallatszódott, de szilánkokra tört. Bár a vendégség ezt sem vette észre, csak arrébb andalogtak egy pár lépést és folytatták megkezdett csevegésüket. Gyorsan leguggoltam és elkezdtem felszedni az üveg darabkákat, de valaki hirtelen megfogta a kezemet.

-Ne csináld! Még elvágod az ujjadat!- próbálta túlüvölteni a zajt Jin. 

-Mamma Mia!- húztam el a kezem, ahogy megéreztem a fiú jéghideg ujjait.

-Elnézést!- kiáltott oda egy pincérhez, majd intett neki, hogy jöjjön ide.- Véletlenül leejtettünk egy poharat. Fel tudná nekünk takarítani, kérem? 

Lassan, nagyon lassan foglaltam el a helyemet, teljesen lesokkolva. Nem tudtam, hogy most sírjak, vagy nevessek-e, se azt, hogy most boldog vagyok-e.

-Oh,édes Istenem!- néztem el messzire az egyik irányba, és ejtettem le a fejemet az asztalra.

- Baj van?- kérdezte a csapat vezetője.

- Pisilnem kell.- mondtam,majd ahogy elhagyta ez a két szó a számat, egyből rácsaptam számra, és kijavítottam magamat.- Elnézést! Ki kellene mennem a vécére!- ez meg egy kicsit közönségesen hangzott, ezért  összekaptam magam.- Ki kellene mennem a....- néhány másodpercig gondolkoztam, mire végre kinyögtem, amit már eredetileg is mondani szerettem volna.- A mellékhelyiségre van szükségem. Igen, a mellékhelyiségre!- ismételtem meg, hogy érezzék, határozottan beszélek. De kitört belőlük a nevetést, én meg nem tudtam, mit tegyek ebben a zavarba ejtő szituációban. Még könnybe is lábadtak a szemeim, féltem, hogy ott helyben elsírom magam.

-Hé, nehogy itt nekem sírj! Még azt fogják hinni, hogy bántottunk!- nevetett Jimin, majd letörölte az éppen kibuggyanni készülő könnyeimet.

-Jóóó!- húztam el a szót, majd lenéztem. Nem mertem a szemükbe nézni. Mintha egy álmom vált volna valóra! Bár mondjuk az is történt. A szívem nagyokat dobbant, féltem, hogy még ők meg is meghallják. Felálltam, meghajoltam, majd a mosdóhoz siettem. Miután elvégeztem a dolgomat, megmostam hideg vízzel az arcomat. Felfrissülten, éberen léptem ki a helyiségből, majd a csatlakoztam a szüleimhez. Lassan megkezdődött a ceremónia, ezért mindenki elfoglalta a helyét. A gyűrű felhúzásának minden másodpercét jól láttam, kicsi termetem ellenére, mivel eléggé közel ültem az oltárhoz. Ezután elcsattant a csók is, mindenki megtapsolta őket, és ujjongott. Majd pezsgőt bontottak, és elkezdték megtölteni a több, mint 200 poharat. Hát, igen. Három pezsgősüveg nem lesz ám elég. Ezután mindenki elvett magának egyet- egyet, és megindult a fiatal (v vagy inkább középkorú) házaspár koccintani minden rokonnal, baráttal, ismerőssel, munkatárssal. 

 Ezután még három- négy óráig tartott a buli, majd lassan kezdtek szállingózni haza felé az emberek. Mi is az elsők között távoztunk. Otthon anya kikérdezett, hogy ment az ismerkedésem, amire én azt válaszoltam, hogy egy kis idő után leléptem. Miután megláttam, hogy egyre jobban ráncosodik a homloka és kezd összeszűkülni a szeme, a vészjelzőm egyből bekapcsolt, és mentettem, ami még menthető volt. Elmondtam, hogy találkoztam más srácokkal, akikkel eltöltöttem egy kis időt. Anya vonásai enyhülni kezdtek, így megnyugodtam. Felmentem a szobámba, és még Facebook-on beszélgettem SuMin-nal, majd éjfél körül ágyba bújtam, de nem tettem le a telefont, hanem még tovább csevegtem legjobb barátnőmmel, míg anyukám be nem nyitott.

- Még nem alszol?- kérdezte.

- Éppen beszélgetek SuMinnal.

-Ja, értem. Amúgy tudod, a mai pár, akik összeházasodtak... Ők is abba az iskolába jártak, ahová te is fogsz. 

- Honnan tudod?

- Nem rég beszéltem velük.- lóbálta meg a telefonját.- Még egyszer gratuláltam nekik, és akkor mesélték, hogy a gimnázium 2. évében kezdtek el randizni.

-Oh, értem.- bólogattam.

- Szép pár, igaz?- kérdezte.- Remélem, te is jó fiút fogsz majd magad mellé találni.- mosolygott. Húha, így még soha nem beszéltük. Ez olyan... Anya- lánya beszélgetés volt. De mintha meghallotta volna mire gondoltam, rögtön vissza is állt a régi üzemmódba.- Menj aludni! Késő van. Holnap után iskola. Ha holnap reggel nem kelsz fel időben, azt garantáltan megjárod!- nézett rám szigorúan.

- Értettem!- bújtam be az ágyba, majd elővettem a telefonomat, és felnéztem egy percre instagram-ra. Megakadt a szemem egy képen. Ezt még az ifjú házaspár töltötték fel nem rég. Rögtön be is like-oltam, majd letettem a telefonomat, és a plafont kezdtem el nézni egészen addig, míg mély álomba nem szenderültem.

1.rész - Készülődés

- Hya! Kelj fel a földről! - "ébresztgetett" anyám.

- Mmmhhh, adj még öt percet!-húztam fejemre a takarót.

- Ki mondta, hogy éjfélkor kell lefeküdni? Istenem! Tiszta apád vagy! Menj, mosakodj meg, aztán gyere le pakolni!-csukta be maga után az ajtót.
Néhány perc múlva tényleg erőt vettem magamon,és kinyitottam a szemeimet. Akkor vettem észre,hogy nem az ágyamban fekszem, hanem a földön. Jaj, de jó! Most megint izomlázam lesz.

Felálltam, fogat mostam, átöltöztem, majd lementem a nappaliba. Apu és Anyu múlt hónapban kitalálták, hogy a húgom, aki most lett elsős, túl messze van az iskolától, ezért el kell hogy költözzünk. Így vettünk egy kertes házat, ami a lehető legmesszebb van az én sulimtól. De gondolom, ezt nem vették figyelembe. Tegnap költöztünk be, a dobozok már megérkeztek, csak ki kell belőlük pakolni. Nekitámaszkodtam az egyiknek, és figyeltem, ahogy a többiek szorgoskodnak.

- Mit állsz ott? Gyere és segíts! -kiáltott nekem apám. Így, bármennyire nem fűlött hozzá a fogam, kénytelen voltam beállni én is a sorba, és pakolni. Miután végeztünk, nekiláttam reggelit készíteni, amit inkább neveztetnénk ebédnek, mivel már majdnem fél tizenkettő volt. Miután végeztünk, visszabújtam a jó meleg, pihe-puha ágyikómba, és egész nap nem csináltam semmit, csak sziesztáztam és lógattam a lábam. 

- Kicsim! Elmentem a sulis cuccaidért! Nézd át, hogy minden meg van-e!- utasított Anyukám. Felálltam, és az első dolgom volt felpróbálni az új egyenruhámat. Olyan új illata van... Nagyon jól nézett ki, bár a szoknya körülbelül a combom közepéig ér, így kilátszódnak a nagy, kissé húsos végtagjaim. Átnéztem a tankönyveket, kipipáltam amik megvoltak,majd az asztalomon csináltam nekik egy kis helyet. Megcsodáltam egy percre a névtáblámat, amin nevem díszelgett. Gyorsan kitűztem a dzsekimre, majd visszafordultam az ágyamhoz, amin A gyűrű volt.

Azért A gyűrű, mert ebből a kis tárgyból származik az iskola több, mint 100 évre visszanyúló története. Nem tudom, hogy igaz-e a szóbeszéd ,de aki az iskolában cserél a szerelmével gyűrűt, azokra örök szerelemre vár. Anyukám nagyon szerette volna, hogy oda járjak, hogy rátaláljak a nagy Ő-mre, sok-sok pénzzel. Igen, ebben a suliban sok a gazdag, és híres gyerek. Én mind a kettőhöz tartozom, bár nem vagyok éppen népszerű. Aki ismer, az nem magam miatt ismer, hanem édesanyám vagy édesapám miatt. Az anyukám színésznőként, míg apukám egy vállalat vezérigazgatójaként dolgozik.

Miután végeztem, befeküdtem az ágyamba. Felnéztem az asztali órámra, ami csak egy órát mutatott. Ami azt jelentette, hogy még van néhány órám.

Lekaptam egy könyvet a polcról és belemerültem. Egyszer csak valaki kopogott az ajtómon. Egy nő kukkantott be, anyukám stylistja.
- Szia Eun Bi! Választhatsz: pánt nélküli, vagy pántos? - kérdezte, de válaszomat meg sem várva kibontott egy dobozt, amiben egy sötétkék ruha lapult és az ágyamra dobta.

 Végignéztem rajta, majd elégedetten bólintottam. Míg én átöltöztem, addig Miss Lee kint várakozott.
Ezután leültetett az új  tükröm elé, majd nekilátott megcsinálni a frizurámat. Behullámosította a hajam, ami előzetes feltételezései ellenére egész jól állt. Sminket viszont nem tett fel , mivel a szüleim gyűlölik. Így hát csak egy kevés szájfényt kent a számra, hogy ne csak a ronda arcom tűnjön ki. Felvettem a magas sarkút és kezembe kaptam a kis, kövekkel díszített táskát, majd kiléptem a szobámból. Nagy levegőt vettem. Izgultam. Nem a szüleim miatt, nem a rám váró sok-sok idegen miatt, sőt nem is a ma este miatt. A lépcsőből rettegtem. Nem tudtam, hogy a pokolba fogok innen lejutni, ezzel a 10 centis magassarkúval. Még az 1 centiméteres sarkú cipő is meghaladja a képességeimet! A józan paraszti eszem gyorsan kapcsolt, és lekaptam a cipellőket a lábamról, és lefutottam. Lent újra belebújtam, és sietősebbre vettem a tempót.
- Hiányzik még valaki?- kérdeztem a lehúzott ablak felett, indulásra készen, sajgó lábakkal.
-Anya. - nézett az órájára apa. Úgy tíz perces várakozás után ő is letalált, és végre elindulhattunk.

Az esküvő egy hotelben volt, ahova senki más nem jöhetett be a meghívottakon kívül. És erre külön biztonsági őrök vigyáztak. Két nagy terem volt kibérelve, amiket egy ajtó választott el. Az egyik padokkal ( itt lesz a ceremónia) , a másik pedig asztalokkal és néhány székkel volt megtelve (itt lehet enni, inni, beszélgetni, stb. ). Bementünk az egyikbe, és vagy a fél vendégsereg felsorakozott köszönteni minket. Sajnos engem is mindenkinek bemutattak, így én csak álltam és mosolyogtam a különböző megjegyzésekre, mint például milyen nagyra nőttem, kész felnőtt nő lett belőlem, gyönyörű vagyok. Ilyen és ezekhez hasonló bókokkal halmoztak el, míg végre anyu félrehúzott.
-Itt a nagy lehetőség!- csapta össze tenyereit.- Néhány ismerősöm elhozza a gyerekeit, és arra szeretnélek kérni, hogy viselkedjek úri hölgyként!
-Anya. Azt akarod, hogy bepasizzak? Egy esküvőn?- akadtam ki.
-Ja, mondhatjuk úgy is.
-De hát azért írattál be abba az iskolába, hogy ott szedjek fel valakit!-  Én nem egy puccos suliba akartam járni, de ő ehhez ragaszkodott. Előre eltervezte a jövőmet, az életemet és nekem eszerint a forgatókönyv szerint kell élnem.
-Jaj, hát most nem mindegy? A te dolgod az, hogy összebarátkozz velük. Oké?- Győzködött.- Nézd, ott van néhány srác! Gyere!- ragadta meg a csuklómat és egy társasághoz húzott.- Elnézést, fiúk!- szólalt meg nyájasan- Megkérhetnélek valamire titeket? Tudnátok vigyázni a kislányomra? Nem szeretném itt hagyni őt egyedül, viszont nekem dolgom van.
-Oh, persze! Vigyázunk majd rá!- fordult hátra az egyik, majd rám mosolygott.
-Nagyon rendes tőletek! Köszönöm! Akkor jó szórakozást, fiúk!- intett nekik.- Eun Bi, te pedig jó legyél!-  nézett rám szigorúan, majd a mellettem ülőkre kacsintott.