4.rész- Középiskolás napjaim

Sziasztok! Remélem még nem nagyon felejtettetek el!😋 Tudom, nagyon régen hoztam részt, amit nagyon sajnálok! Egy kicsit szünetelnem kellett, mivel nem volt semmi ihletem, de ígérem, mostantól sokkal aktívabb leszek! :)
Ez a rész picit langyoska lett, de ígérem, hamarosan jönnek az izgalmasabbnál izgalmasabb részek!😏 Kérlek, legyetek türelemmel, hamarosan hozom a következő részt! Addig is jó szórakozást kívánok ehhez a részhez!❤

Hadd meséljem el, hogy milyen volt az első hetem az új iskolámban.

Kissé szeles szeptember elseje. Ennél jobb nem is lehetne, amikor a szoknyát a szél felfújja, és betekintést nyújt a kíváncsi, perverz fiúknak.

Apu kitett az iskola előtt. Mivel már nagy voltam, nem kísért be, mint anno elsőben. Gyorsan megigazítottam félre állt szoknyámat. Bent megkerestem az osztálytermemet, ahol már volt egy- két ember, és elfoglaltam egy szabad padot. Elővettem a könyvet, amit még tegnap kaptam SuMin-tól, és belemerültem az "Így barátkozz idegen kutyákkal" című könyvembe. Igen,ebből következtethetünk arra, hogy rettentően félek a kutyáktól.
A csengő hozott vissza engem a Földre, és ekkor vettem észre, hogy már megtelt a terem hangosan neverésző, boldog diákokkal, akik már teljesen beleélve cseverésznek. Belépett a tanár, mire mindenki elfoglalta  a helyét. Bemutatkozott, elmondta a fontos tudni valókat. Ezután kicsengettek. Kimentem a folyosóra az új barátnőmmel feltérképezni az iskolát. A büfében vettünk magunkat vizet, majd az osztálytermünk felé vettük az irányt.
-Szóval...-kezdett belemondandójába a tanárnőnk, közben gyorsan feljebb tolta a szemüvegét.- Ki szeretne csatlakozni a DIÖK-be? Olyan diákok jelentkezését várjuk, akik aktívan részt vesznek majd a gyűléseken, és akiknek ideje engedi, mivel ez egy fontos, időigényes munka.
Egyedül én tettem fel a kezemet, mivel én voltam az egyetlen, akinek vagy nem volt iskolán kívüli sportos vagy bármilyen más elfoglaltsága, vagy nem lakott a világ másik részén.

-Köszönjük, Eun Bi, hogy felvállalod ezt a roppant nehéz feladatot az osztály nevében. Ma lesz az első gyűlés, kérlek, jelenj meg rajta. A klubban lesz, 14-kor.

-Értettem.

Iskola után részt vettem ezen a találkozón. Mindent szépen elmagyaráztak nekem, és nagyon boldogak voltak, hogy új tagok érkeztek, mivel így bővült a kis "családuk". 

Éppen a táskámat dobtam a hátamra, amikor eszembe jutott, hogy a DIÖK teremben hagytam a telefonomat. 

-Mi kell?- kérdezte nekem háttal az egyik klubtag.

- A telefonomat hagytam itt.-mondtam félénken.

-Igazán?- rendezte össze a kezében lévő papírokat.- Nem láttam itt egy telefont sem.- húzta fel egyik szemöldökét kérdőn rám tekintve.- Várjál, mi a számod? -elővette a mobilját, lediktáltam neki a telefon számomat, és megcsörgetett. Hirtelen egy kis rezgést éreztem meg a farzsebemben.

-Mi? Itt volt??- hitetlenkedtem, mire ő csak egy jót kacagott ezen. 

- Hihetetlen vagy. -rázta a fejét, mire csak megvontam a vállamat. - Haza mész? -kérdezte, mire bólintottam.- Mi van, elvitte a cica a nyelvedet?- kuncogott. 

-Te merre mész? -kérdeztem még mielőtt kiléptünk volna az ajtón.

-Arra.-mutatott jobbra a kapuból.

-Hm, akkor egy ideig egy úton megyünk.- mosolyogtam kínosan. Nem tudtam, hogy miről tudnánk majd beszélni.-Öhm...-törtem meg a csendett.- Te hanyadikos vagy?-kérdeztem.

-Végzős vagyok. És te?- kérdezte, majd elkezdtünk beszélgetni, vagyis inkább én hablatyoltam mindenről idegességemben.- Ah, ez az én házam. - mutatott egy kisebb kertes házra.

-Oh? Jó közel lakunk egymáshoz. Sőt, extrán közel!! - mondtam ámultam.

-A szomszédban laksz?

-Ja, neeem. Nézd, az a mi házunk.- mutattam.

-Wow! Jó nagy ház! -tátotta el a száját.

-Hát, igen.- vakargattam meg a tarkómat.

-Akkor... Én most megyek. Szia!-köszönt el. 

-Bye-bye! -integettem, majd én is bementem a házamba.

Következő nap meglepetésemre, az utcánk sarkában várt, fülében fülhallgatóval. Amikor eléggé közel értem hozzá, megböktem.
-Oh, szia!- nézett le rám, és eltette a telefonját a fülesével együtt.- Mehetünk?- mutatta meg 1000 wattos mosolyát.
- De aranyos vagy, hogy rám vártál! Persze, menjünk!- mondtam, mint egy öt éves. Úgy látszik, már kora reggel ki akar engem nyírni...